Várakozás…

Ismét Advent van, ismét várakozunk. Ki-ki hite, vérmérséklete, ideje, energiája szerint másra.

Egy biztos: ebben a négy hétben mindannyian azt várjuk, hogy ünneplőbe öltöztethessük szívünket-lelkünket.

Nos, nincs ez másként az Úttörténeti Múzeumban sem, ahol – várakozásunknak tanújelét adva – a hagyományoknak megfelelően, ismét egy adventi ablakot nyithattunk. Szokásban van ugyanis városunkban, hogy december 1-től minden este más családnál vagy egy-egy intézménynél nyílik egy adventi ablak, és lelkes kis csapatok, családok járják a várost estéről estére, hogy együtt örüljenek, együtt ünnepeljenek, együtt várakoznak a szeretet udvarokban.

Ahogy egy valamire való vendégségben, minden este szeretetlakomával várják a házigazdák az érkező „ablaknyitogatókat”. A forró borok, zsíros kenyerek, forró teák időszaka ez, és valljuk be, soha nem esik egyik sem olyan jól, mint ezeken az estéken, amikor együtt, egymásnak örülve, jókat beszélgetve fogyasztjuk el ezeket az egyszerű ételeket, italokat.

Itt nálunk a múzeumban tegnap este nagyon sokan megfordultak, jókat beszélgettünk olyan rég nem látott ismerősökkel, akikkel a hétköznapi rohanásban tényleg csak egy „sziára’ van időnk. És pont ez a lényege ennek a hónapnak, hogy estéről estére egy kicsit megálljunk… és együtt legyünk, együtt várakozzunk!

Hogy még színesebb legyen az este, egy mini kiállítást is nyitottunk, a Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI grafikusai karácsonyi alkotásaiból.

Nálunk is volt forró puncs (természetesen a kisebbek kedvéért alkoholmentes is), meleg tea, forralt bor és persze zsíros kenyér, mézeskalács… és a legfontosabb: nagyon jó hangulat.