Kihelyezett kiállítások

Múzeumunk szerte az országban kihelyezett kiállításokkal van jelen.

Tárlatot tartunk fent Balassagyarmaton, Budapesten, Miskolcon, Ópusztaszeren, Szegeden és Vágsellyén. Ezek közül méreteit tekintve a legjelentősebb az ópusztaszeri, ahol a Nemzeti Történeti Emlékparkban található skanzenben egy teljesen korhű kettős útkaparóházat üzemeltetünk, és a múzeum gyűjteménye adja a kiállítás tárgyi anyagát.

Ezek az épületek a 19. század utolsó évtizedétől jellemzően az alföldi kövesutak mentén, azonos távolságokban épültek. Az ikerházakban két útkaparó lakott családjaikkal együtt. Az útkaparók feladatai közé tartozott a makadámutak 4-8 kilométeres szakaszának karbantartása, az útszél kaszálása, belógó bokrok, fák gallyazása.

Az utak mentén 50 méterenként zúzott kőhalmok álltak, javításkor az útkaparó innen talicskával hordta szét a kőzúzalékot és azt elterítette az úton. A látogató egy két lakrészes útőrházat tekinthet meg, amelynek egyik lakása hagyományosan van berendezve, a másik lakásban az állami utak tervezésével, építésével, karbantartásával kapcsolatos dokumentumok, tárgyak vannak kiállítva.

KISKŐRÖSI ÚTTÖRTÉNETI MÚZEUM

6000 Kiskőrös, Dózsa György út 38.

+36 78 511 935

uttortenetimuzeum@kozut.hu

ÍRJ NEKÜNK!