„Gurulj a nyárba!”

Az Úttörténeti Múzeumban tartották a kiskőrösi EGYMI diákjai a „Gurulj a nyárba!” tanévzáró témahét zárónapját.
A héten a gyerekek elkészítették a történelmi korok járműveit, útvonaltérképeket rajzoltak, KRESZ vetélkedőn vettek részt.

Június 6-án a múzeum munkatársai segítségével öt állomásos foglalkozáson vehettek részt a speciális igényű gyerekek és Kuti Erika r.szds. bűnmegelőzési főelőadó a nyár veszélyeiről tartott előadást.
Sztárvendégként Halápi Sándor kétszeres velocipéd- világbajnok beszélt a régi járművekről és bemutatta a használatukat. Végül segítségével a diákok is kipróbálhatták a különleges kerékpárokat.

Az előző napon elkészített útvonalterveket és közlekedési eszközöket büszkén mutatták be az osztályok. Nagyon kreatív, és ötletes alkotások születtek újrahasznosított anyagokból. A diáknap versenyeredményei is most kerültek kihirdetésre.

Hogyan juthatunk el Kiskőrösről Szegedre?

Az igazán tartalmas nap részeként Kuti Erika r.szds. bűnmegelőzési főelőadó a nyár veszélyeire hívta fel a figyelmet.